A TEDxDanubia főszervezője, a Vis Mentis Közhasznú Nonprofit Kft. egy társadalmi vállalkozás. A TEDxDanubia program keretében egy társadalmilag értékes cél érdekében tevékenykedünk úgy, hogy a konferenciákhoz kötődő közvetlen költségeken és szervezési díjakon felül befolyó minden összeget az általunk fontosnak és inspirálónak tartott ügyre és a körülötte kialakuló közösségre fordítunk.
Szervezetünk céljaiból és működési logikájából következően építkezésünkben támaszkodni kívánunk közösségünk azon tagjainak együttműködésére, akiknek lehetőségük van kezdeményezésünk anyagi támogatására is. Erre több lehetőséget is kínálunk, cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt.
Szervezetünk céljaiból és működési logikájából következően építkezésünkben támaszkodni kívánunk közösségünk azon tagjainak együttműködésére, akiknek lehetőségük van kezdeményezésünk anyagi támogatására is. Erre több lehetőséget is kínálunk, cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt.
Támogató tagság
Rendezvényeink standard jegyárait a hasonló jellegű rendezvényeken való részvételi díjakhoz viszonyítva alacsonyan tartjuk, hogy a részvételt azok számára is lehetővé tegyük, akiknek szűkösebbek az anyagi lehetőségeik. Szeretnénk, ha ennek jelentőségét közösségünk azon tagai is felismernék, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nincsenek rászorulva ilyen kedvezmények igénybevételére. Ezért kérjük azokat, akik megengedhetik maguknak, hogy a közösség Támogató tagjává váljanak. Támogató tagjaink számára ingyenes és garantált részvételt biztosítunk a következő éves programunk fő eseményeire. Ha a Támogató tagság feltételeiről többet szeretne tudni, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: ügyünket, s akikkel megoszthatjuk a közösség formálásának jogát és felelősségét. Mecénásaink közösségünk elismert támogató tagjai lesznek, akiknek általuk választott névvel ellátott „páholyt” biztosítunk rendezvényeinkre, amelyekben számukra és 4 vendégük részére ingyenes és garantált részvételt biztosítunk a következő éves programunk fő eseményeire. Ha többet szeretne tudni az együttműködési lehetőségekről és a Mecénás Páholyról, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: zoltan.szenasi@vismentis.hu.
Szponzori program
Szponzori program keretében speciális kapcsolódás lehetőségét kínálunk az erre nyitott cégeknek: a hangsúly nem a hagyományos, reklám hangulatú megjelenési formákon, hanem a közös értékteremtésen és pozitív asszociáción nyugszik. Ez az együttműködési forma elsősorban azok számára lehet értékes, akiknek a TED szellemiségével, illetve céljainkkal összhangban lévő ügyük, termékük, víziójuk, kezdeményezésük van, vagy szeretnék, hogy legyen. A TEDx Danubiával közösen felkarolt ügyek láthatóságot és támogatást kapnak közösségünkben, valós 21. századi értéket generálva szponzoraink számára. A konkrét megjelenési formákat személyre szabva, a partnerünkkel együtt, és a tartalomnak megfelelően kreatív módon, közösen dogozzuk ki.
Amit a Szponzori program keretében ajánlhatunk*:
Egyedi közös projektek, víziók, együttműködések kialakítása
Színpadi említés és/vagy előtéri jelenlét a szünetekben
Tematikus ebéd/kávészünet különteremben
Szponzorált ital- vagy étel fogyasztás, konferencia infrastruktúra, szórakoztató eszközök
Médiapartnerség
Ajándékcsomag
Programfüzet-/honlapmegjelenés
Ha Szponzori programot szeretne indítani, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: zoltan.szenasi@vismentis.hu.
* a megjelenés pontos formáit kizárólag az együttműködés konkrét részleteinek ismeretében áll módunkban véglegesíteni